2013. szeptember 1., vasárnap

Ez a nyár kimaradt...

Ez a nyár kimaradt a "netes életemből", valahogy mindig késő este kerültem gép közelbe vacsi után. Ebből egyenesen következett, hogy beindult az álmosság és egyre vonzóbbá vált az alvás gondolata.
Így aztán a blogot is magára hagytam szégyen szemre. Úgy tűnik nem vagyok elég kitartó, vagy túl rövid egy nap... :)
Házunk táján folyamatos változás van, a kert szinte már kész, persze van még vele meló, de már látom az alagút végén a pislákoló fényt is.
Készítettem sok szép ékszert, ez az új szerelem, persze a régivel párhuzamosan (dekupázs).
Egész nyáron hangya invázió alatt volt a kert, de lakik nálunk sok kis gyíkocska is, akik gondoskodnak a hangya irtásról.
Már vannak fáink is, szépen cseperednek és a konyhakert is kinőtte magát, úgy tűnik jövőre bővíteni kell az ágyást.
Közben a házfelújítás is halad lassacskán, aminek következtében némi sitt csúfítja a kert még befejezetlen szegletét...

Közben megnéztem a blog statisztikáját és látom ám, hogy a kertes témák magasan viszik a prímet, így aztán össze szedem magam és írok egy kis beszámolót képekkel a kert alakulásáról.
De sajnos mára csak ennyi tellett tőlem, legközelebb lesznek képek is. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése